Kevés idő, sok tanulnivaló

Sziasztok!!!!

Sajnos az elmúlt időszakban megint nem nagyon volt időm blogot írni, ugyanis lázasan,
vagy legalábbis magamhoz képest egész időben elkezdve tanultam a japán mellékszakos záróvizsgámra és a japán nyelvvizsgára. Én minden tőlem telhetőt megtettem. A záróvizsgára már 1 hónappal ezelőtt elkezdtem tanulni, mert tudtam, hogy a December 9.-e nagyon hamar eljön majd, nemhogy még a 7.-e (Az már mellékes, hogy kb 3 héten keresztül ugyanazt a szöveget néztem, és a többi 30 valahány még ott várta, hogy megtanuljam... Azok a fránya kanjik nem igazán akartak a fejembe menni. ^^")...

Új érzések, új tapasztalatok

Üdv ismét! ^~^

Néha hihetetlen az idő múlásának sebessége. Amikor boldogok vagyunk és jól érezzük magunkat, szinte eltűnik, mintha az a pár óra csak illúzió lett volna, és helyette csupán csak pár perc adatott meg nekünk, néha pedig bármennyire is próbáljuk meg lefoglalni magunkat, várjuk, hogy végre elteljen pár nap, szinte moccanni sem akarnak a mutatók. Pontosan ezt érzem most. Igazság szerint még sosem voltam szerelmes egészen mostanáig. Normális kapcsolatom sem volt nagyon, és most úgy érzem az idő foglya vagyok, aki csak nevetve bámul rám a távolból.

Hidd el!

こんにちわ皆さん！

Ismét jelentkezem! Az egyetem végéhez közeledve egyre elfoglaltabb vagyok. Az elmúlt hetekben a szakdolgozatommal folytattam csatát, melyet végül megnyertem. Nem mondom, hogy ez életem műve, hiszen nem vagyok teljesen megelégedve a dolgozatommal, de ahhoz képest, hogy az egészet körülbelül 1,5 hét alatt írtam meg, egészen jó teljesítménynek vélem. Viszont biztos vagyok benne, hogy legközelebb időben nekiállok a dolgoknak, bármiről is legyen szó. Azok az éjszakába nyúló, sírással teli időszakok egyáltalán nem fognak hiányozni. Úgy érzem az elmúlt hetekben kicsit megtörtem. Nem tudtam semmire koncentrálni. Rosszul voltam a kialvatlanságtól és érzelmileg is instabillá váltam. Volt, hogy csak úgy elkezdtem sírni a vasútállomás felé sétálva. El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy azért sikerült leadnom.

Esküvő rokonlátogatással

Sziasztok!

Úgy gondoltam írok egy beszámolót az idei kiruccanásunkról Erdélybe/Romániába. Mivel anyukám testvérei és legtöbb rokona Romániában élnek mind a mai napig, már kiskorom óta rendszeresen teszünk látogatást a szomszéd országban. Most azonban nagy esemény okán tettük meg ismét a körülbelül 12 órás autóutat (Magyarországon nem megyünk fizetős útvonalakon...). Az egyik bukaresti unokatesónk esküvőjére mentünk. És ha már ennyit kell utazni, akkor már a nagy esemény előttre egy kisebb rokonlátogatást is beiktattunk.

Keserédes pillanatok

Sziasztok! 

Már Október van. Vége a nyárnak, elkezdődött az iskola, és egyre több dolga van mindenkinek. Olyan hirtelen történt minden, hogy ha becsukom a szemem, még mindig magam előtt látom az elmúlt hónapok eseményeit. Azt hittem nem lesz semmi dolgom. Itthon ülhetek és lóbálhatom a lábamat, de nem így történt. Nagyon sok minden történt velem. A táborok, forgatások, strand, találkozás a barátokkal, fesztiválokra járás, esküvők... Szép emlékek, melyek a jelen tükrében csak még inkább értékesebbé válnak.

Koreai tábor #3: Pár nap együtt

Sziasztok!! (≧∇≦)/

Megkésve bár, de törve nem, elérkeztünk magához a táborhoz. Egy kisebb leírás következik sok-sok képpel.

Július 8-án hajnali 4 órakor kellett kelnünk. Nem aludtunk csak olyan 3 órát, így egészen fáradtak voltunk a nap egyes részeiben. Mi, főbb segítők előbb kellett lemenjünk Siófokra, főként azért, hogy mire a többiek megérkeznek, már kész legyen az ebéd. Ezen a napon még csak a koreaiak jöttek le a táborba. A magyar résztvevők a következő napon csatlakoztak. Persze az ebéd nem lett kész, minden össze-vissza volt, de egy kellemes napot töltöttünk el még a kisebb létszámmal. Őszintén szólva örültünk is neki, hogy csak ennyien vagyunk, és így szemmel láthatóan közelebb kerültünk a koreaiakhoz, mint a többiek.

Koreai tábor #2: 0. nap

Sziasztok~ !

Amikor a naptárban Július felváltotta Júniust minden egyre valóságosabbnak kezdett tűnni. Gergő egyre inkább fáradt volt, de mégis ugyanolyan izgalommal várta már a tábor kezdetét, mint mi Andival. Az idő mintha felgyorsult volna, és a napokat ellökve maga elől sebesen közeledett a tábor időpontja felé. Az utolsó hét a nagy esemény előtt talán még mozgalmasabb volt, mint bármelyik másik. Elkezdtünk gondolkodni mit fogunk bepakolni, mi kell még, mit csináljunk... Még kedden este és szerdán egészen reggeltől délutánig a gyülekezetben segítettünk Tanárnőéknek kimbapot készíteni. Egy körülbelül 80 fős koreai csoport számára volt útravalónak amíg elérkeznek Romániába.

Koreai tábor #1: A kezdetek

Az egyik legjobb dolog a világon, amikor a barátaiddal lehetsz, vagy új embereket ismerhetsz meg egy szerető közösségben. Az elmúlt két hét pontosan ilyen volt. Olyan emberekkel lehettem, akiket szeretek, és új barátságokat kötöttem, melyek hihetetlen boldogsággal töltenek el.

Fesztiváloznánk

こんにちわ～

Az időben való elcsúszás ellenére folytatódik. A japánokkal eltöltött kellemes napok után a hét további része pihenéssel telt el.A következő héten viszont egyre inkább éreztem a határidők markának szorítását. Mivel a Japánba megpályázott ösztöndíj miatt egy fél évet csúszok, úgy döntöttem, hogy szakdolgozati témát szeretnék változtatni. Mikor tavaly év végén le kellett adni a témabejelentő lapot, nagyon hirtelennek és korainak éreztem az egészet. Nem tudtam dönteni, így a szaktársaim és barátaim ötleteit gondoltam át. Végül a kortárs magyar filmadaptációkra esett a választásom, mondván a filmeket úgy is szeretem.

Csupa móka és kacagás. Na meg cipekedés...

こんばんわ～

Ha a lustaság fájna, te már ordítanál. Sokszor hallottam ezt a mondatot, sőt, néha még én is mondtam magamnak. Viszont nem emiatt nem írtam blogot mostanában. 

Nyár elejéhez képest nagyon sok dolgom volt az elmúlt időszakban. Munkám még mindig nincsen, és valószínűleg egy darabig nem is lesz, mivel nem lenne rá időm még egészen a hónap közepéig. 

Még az előző tanévben hallottam egyik kedves japános szaktársamtól, Attilától, aki nem mellesleg Japánban tanul ösztöndíjjal még egészen Augusztusig, hogy 2 éve segített kis hazánkba érkező japán diákoknak a költözésben és hasonlókban. Ahogy hallgattam nagyon fellelkesültem, és az előző évben megkérdeztem, hogy nem tud-e engem is beszervezni valahogy. Pár nap múlva már írt is, hogy szólt Riekónak az irodából, aki ezt az egész segítsünk az ide jövő diákoknak dolgot szervezi, hogy mennék, és nagyon szívesen vennék az én segítségemet is.

Mert kell egy hely...

こんにちは！

Igazság szerint az előző posztban a Padlás premierjéről szerettem volna írni, azonban kissé elragadtak az érzelmek. A bevezető után szinte maguktól mozogtak sz ujjaim. Le kellett írnom, hogy mit is érzek valójában. Most még inkább elhatározottnak érzem magam. Főleg az elmúlt hét után, amiről nemsokára írni is fogok. 

A Padlás premierről annyit szeretnék mondani, hogy mindenkinek köszönöm a támogatást! Minden egyes színpadon töltött percet élveztem. És habár többször megcsuklott a hangom (amiért utólag nagyon rosszul éreztem magam), azt hiszem remek előadás volt. Elhittem, hogy az örökre szépek bolygóját keressük. Elhittem, hogy én vagyok a kölyök, és végül tényleg szomorú volt a búcsú. Szeretnék még a színpadon állni. szeretnék jobbá válni, hogy én is teljesen elégedett lehessek magammal. A tervek szerint a darabot a PLANETÁRIUMBAN is bemutatjuk majd! *-*

Várj rám!

Vannak olyan dolgok, melyek észrevétlenül lopóznak be az életünkbe. Nem is számítunk rájuk, de egyszer csak hopp, ott teremnek, és minden megváltozik. Ugyanígy van, hogy nem tudjuk merre induljunk tovább. Tudjuk, hogy mennünk kellene, látjuk, hogy néhányan már jóval előbbről integetnek vissza felénk, mi mégsem tudjuk melyik utat is kéne választani. Csak állunk tanácstalanul az előttünk lévő elágazást nézve, de nem lépünk. Mélyen magunkban egy jelre várunk, hogy valami történjen. Hogy meglássuk merre haladjunk tovább. Egy csodára, ami csak nekünk jelenik meg. 

Vannak, akik az álmaik után mennek. Az álmok bár néha halványan pislákolva is, de segítenek nekik továbbmenni az úton.

Egy új élmény~

Üdv ismét! ^~^

Azt gondoltam írok még egy posztot a beszámoló előtt, mivel az elmúlt időben nagyon nem írtam semmiről, és most is csak a Padlásról. (シ_ _)シ

A napokban próbáltam szépen megfogalmazni egy új posztot még a Padlás premier előtti időszakról, de nem voltam vele elégedett és ezért kitöröltem... Szeretnék úgy fogalmazni, hogy mindenki számára érthető legyek, ne csak a közeli baráti körömnek, és mégis mindenkit közel engedni magamhoz, hogy senki ne érezze, hogy kívülálló lenne. Nem tudom, hogy ez mennyire megy, vagy mennyire nem, mindenesetre csak azért, mert nem tudok megfelelni a saját elvárásaimnak, nem fogom abbahagyni a blogolást. néha azt hiszem, hogy még csak meg se nézik az oldalam, és nem is tudom, hogy minek írom, aztán fellépek ide és látom, hogy vannak, akik rám is kíváncsiak. Ezt nagyon szépen köszönöm. ♥(ˆ⌣ˆԅ)

2 nap és premier! :O

Sziasztok!

Hátam mögött tudhatok már megannyi Padlás próbákkal teli szombatot, kialvatlan éjszakát és semmittevéssel teli hetet. Talán nem nekem van a legizgalmasabb életem, mégsem érzem azt, hogy unalmasan telnének a hétköznapjaim. Jövő héten ilyenkor már a Padlás premier afterpartiján leszek a többiekkel. Túl leszek életem első musical szereplésén, amit bevallom, még mindig nehéz egy picit elhinnem. Nem félek. Miért is félnék? Valóra válik egy álmom, még ha egy kisebb társulatnál is. Talán nem tűnik olyan nagy dolognak ez az egész, számomra mégis az életem jelentős részét jelenti most az Otthon Theátrum. El sem tudom mondani mennyire várom már a jövő hét pénteket. Várom a feszült készülődést, az előadás előtti susmogást, és azt, hogy felcsendüljön a nyitány. Figyelni, hogy mikor jövök végre én, majd a sötét termen át megközelíteni a színpadot, és a fel-felvillanó fények ölelésében ott állni a színpadon. Átadni mindazon érzelmeket a közönségnek, amit ebben a pillanatban érzek, és amit a karakterem közvetít az emberek felé. Reményt és hitet.

Szerepet kaptam!

Hát sziasztok!

Az elmúlt héten próbáltam arra gondolni, hogy én mit szeretnék, és nekem mi a jó. Nem mondom, hogy ez teljesen sikerült, de azért valamennyire mégis. A barátaim is nagyon sokat segítettek. Velük lenni mindig nagy feltöltődést jelent. És nem csak azért, mert rájövök, hogy nem csak én vagyok ilyen defektes. :D Úgy szeretem őket. (づ｡◕‿‿◕｡)づ

A nap sem süthet mindig

Sziasztok!

Először is elnézést kérek tőletek, amiért nem írtam semmit az elmúlt időszakban. Úgy gondoltam újraélesztem a blogom, mert szeretem, de a terveim mostanában nem mindig jönnek össze. 

Őszinte leszek, mert nem szeretnék, és nem is szoktam hazudni. Nem is lenne értelme. Azért vagyok itt, hogy leírjam mi van velem, hogy hogyan érzek. Az elmúlt időben habár eleinte nem vettem észre, sötét felhők kezdtek gyűlni fölém. Ezeket a felhőket még a szinte szemet vakítóan ragyogó fénysugarak sem tudták megállítani, és az elmúlt napokban végül elértek hozzám.

Teázzunk mint a japánok

Elérkeztünk a "Vegyünk részt még az eddiginél is több japános programon" sorozatunk 3. állomásához! (/^▽^)/

Előző héten vasárnap, kiheverve a szombati kórusfellépést és utána megrendezett, a hatvani kórussal együtt töltött vacsorát (Káúúrus! XD Egyszer mutatok egy videót róla. Komolyan. Nagyon vicces. :D Bár a sokadik dalolás után...), frissen és üdén kelhettem fel 8 óra körül. Most nem mentem templomba, mivel már délelőtt el kellett indulnom Budapestre. Mostanában érzem csak igazán, hogy megéri ez a vonatbérlet dolog. Hiába költöztem ki a koliból, így is majdnem minden nap fenn vagyok Pesten...

Sok Boldogságot!

Előző hét pénteken volt unokanővérem második esküvője (Szívből kívánom, hogy immár az utolsó is legyen :)). 

Már akkor nagyot néztem, amikor megkaptuk a meghívót. Nem, nem azért, mert nem számítottam rá, hiszen már tudtuk, és nem is azért, mert rosszallom a dolgot. Az ok a meghívó volt. Lehet, hogy csak nekem volt újdonság ilyen fajta meghívót látni, és másnak ez nem is furcsa, de nekem az volt. A meghívó egy kis doboz volt, amit ha kinyitsz, meglátod magát a szöveget. Nagyon kis ötletesnek találom ezt a megoldást, bár az is biztos, hogy ezt nehezebb lehet postai úton kézbesíteni.

Kiállítás és egyéb mókák

Az idén eldöntöttem, hogy amennyiben lehetséges, minél több Japánnal kapcsolatos előadásra és programra el szeretnék menni. Mivel amúgy is az a legnagyobb álmom, hogy kijussak a felkelő nap országába, úgy gondoltam nem lenne rossz, ha még többet megtudnék az országgal, ottani szokásokkal kapcsolatban. Így az egyetemen megnőtt a tudásvágyam. Már nem elég, amit tanítanak, több kell. Persze a legjobb az lenne, ha Japánban, személyesen tapasztalnám meg a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy egyszer ez is bekövetkezik! :D

Az eseménysorozatot egy kiállítás megnyitójával kezdtem. A Japán Alapítványtól kapott hírlevélben olvastam, hogy hazánkba látogat az " Egy hányatott sorsú vidék, Tóhoku kézműves hagyománya" című vándorkiállítás. Először Budapesten, a Néprajzi Múzeumban volt megtekinthető, majd egészen Március 28-áig Pécsen is látogatható.

Lina... Gabriel és Mj... Még valaki? :D

Szeretném egy kicsit bepótolni a lemaradásom az elmúlt eseményekről. :)

Februárban nagyon sok minden történt, azon kívül, hogy elkezdődött az egyetem. Aminek a leginkább örülök, az az, hogy megint napi szinten beszélek Linával. Linát még nagyon régen, szerintem általános iskolás koromban ismertem meg az interneten. Azóta jóban vagyunk. Voltak időszakok, hogy nem beszélgettünk, de végül mindig megtört a csend. Néha elfelejtem mennyire fontos is nekem, hogy van. Ha belegondolok, ő az egyetlen olyan barátom, akivel ilyen régóta tartom a kapcsolatot. Persze ne úgy képzeljétek el, hogy csak online beszélgetünk, és ennyi. :) Sokszor találkoztunk már régebben is. Mindig felosztottuk, hogy melyik szünetben ki megy a másikhoz. Hiányoznak azok az idők.

Sheldon Bloom

A mai napon csak egy rövid bejegyzéssel jelentkezem. Nem tudom láttátok-e, de az Otthon Theatrum soundcloud oldalára felkerült az első felénekelt dalom. Még mindig van hova fejlődnöm, néhány részt például teljesen újraénekelnék legszívesebben, de mindent összevetve nem is lett olyan rossz. Örülnék neki, ha megírnátok nektek hogyan tetszik, mit gondoltok róla. :) Szóval írjatok! *-*
(Jól tűröm a kritikákat is.)

Sheldon Bloom - Mótyán Mónika

Én, mint statiszta

Valamennyien biztosan tudjátok, hogy a tavalyi év során több statisztákkal foglalkozó ügynökséghez is beregisztráltam. Minden ott kezdődött, mikor Lina barátnőm elkezdett mesélni nekem saját élményeiről. A Borgias 3. évadában volt statiszta többek között. Nekem erről a forgatásról mesélt a legtöbbet. Teljesen átszellemülve és vágyakozó pillantással hallgattam amit mondd. Én is ki akartam próbálni. A színészet és filmes világ is vonzott, úgy, mint a musicalek. Hát miért ne lehetnék én is statiszta? Milyen jó lenne, ha bepillanthatnék a filmek/sorozatok/reklámok hátterébe. Abba, hogy hogyan is készül el egy-egy jelenet.

Valami elkezdődött

Sziasztok!

Nagyon régóta nem írtam. Nem tervezem, hogy bepótlom az elmaradt bejegyzéseim. Nem lenne értelme. Viszont egy dologra muszáj visszatérnem. Szóval innen folytatnám a blogomat. :)

Augusztusban az egyik ismerősöm által beléptem egy társultba, aminek a neve Otthon Theatrum. Éppen a Dracula musicalt próbálták. amikor ezt meghallottam, addig nyaggattam az ismerősömet, míg el nem mehettem az egyik próbára. Énekes szerep ugyebár már nem volt, mivel a válogatást már rég lekéstem, viszont a tánckarban tárt karokkal vártak. Eddig úgy gondoltam, hogy a tánctudásom körülbelül annyi lehet, mint egy vízilónak, de végül rájöttem, hogy egy koreográfiát talán még én is be tudok tanulni.