Keserédes pillanatok

Sziasztok! 

Már Október van. Vége a nyárnak, elkezdődött az iskola, és egyre több dolga van mindenkinek. Olyan hirtelen történt minden, hogy ha becsukom a szemem, még mindig magam előtt látom az elmúlt hónapok eseményeit. Azt hittem nem lesz semmi dolgom. Itthon ülhetek és lóbálhatom a lábamat, de nem így történt. Nagyon sok minden történt velem. A táborok, forgatások, strand, találkozás a barátokkal, fesztiválokra járás, esküvők... Szép emlékek, melyek a jelen tükrében csak még inkább értékesebbé válnak.

Paul nemrég Németországba utazott. Nem tudjuk mikor jön vissza, de így a közös strandozás és az előző heti kis összejövetel a strandos csoporttal csak jobb emlékekké vált. A viszontlátásra várva legalább lesz mire emlékezni. Furcsa, hogy a dolgok egyik pillanatról a másikra hogy meg tudnak változni. Nemrég még szó sem volt utazásról, pár hete pedig már mindenki jókívánságokkal látta el Pault. Azt hiszem ilyen az élet. A dolgok változnak. De bátran kell döntenünk, és mernünk kell kockáztatni. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból annak érdekében, hogy rátaláljunk önmagunkra, és arra, amit az életben keresünk.

Nagybátyánk esküvőjén

Nem csak Paul az, aki nemsokára elmegy kis hazánkból. A húgom is úgy döntött, hogy 9 hónapra egy új országba megy. Már nyáron is gondolkodott rajta, hogy szeretne au-pair lenni, de nem talált egy családot sem, akiknek megfelelő lett volna az októberi kezdés. Nyár végén azonban talált egyet. Egy kedves finn családnál fog lakni, segíteni a ház körüli munkákban és foglalkozni a 4 gyerekkel. Őszintén szólva még nem gondoltam bele, hogy milyen lesz Andi nélkül. Nem lesz itthon se Karácsonykor, se Húsvétkor, és még csak látni sem fogom 9 hónapon keresztül. Furcsa lesz, és valószínűleg kissé magányos is. Biztosan hiányozni fog a szúrós tekintete, és a folyamatos beszólásai is, hogy milyen hülye vagyok, és fogjam már be... Minden... Nem is tudom milyen lesz, ha az egyikünk végleg elköltözik itthonról. De azt hiszem, egyszer ez is be fog majd következni.

Úgy tűnik ez a fél év a búcsúzásokról és az esküvőkről szól. A nagybátyánk és az unokatestvérünk is megházasodott, sőt, még a társulatunk vezetője, Dani is elvette Mariannt. Kata Szegedre költözött, Clau Japánba ment... Persze Szeged még mindig közelebb van, mint Japán. Szerencsésnek érzem magam, hogy még a nyáron mindkettejükkel tudtam találkozni. Ezért is éreztem olyan fontosnak azt a pár napot, amit Katánál töltöttem. Találkozhattam egy magyaros csoporttársammal is, Dalmával, így hárman mentünk el Kurultajra, ahol habár kissé megsültünk, leégtünk, és még a nyílzáport is lemondták, nagyszerű napot töltöttünk el. 

Mint már említettem, Clauval is sikerült találkoznom. Mikor Dalma ment haza, a vasútállomáson találkoztunk Clauval és elmentünk strandolni. Aznap este ő is Katusnál aludt, így jó sokat tudtunk beszélgetni. 

Mielőtt hazajöttem volna, találkoztunk Valennal, aki nemrég ért vissza Japánból. Ez kicsit azért megnyugtató. Nem mindenki megy el. Van aki visszajön. Még ha utána megint el is megy majd. Muszáj időt szakítanunk a családunkra, barátainkra, hiszen nem tudhatjuk mikor válnak el az útjaink, és hogy mikor találkozunk újra. Ezt most megtanultam. 

Talán ez volt az oka annak is, hogy végül elmentem Valennal a Sziget fesztivál egyik napjára. Minél több időt szeretnék a barátaimmal tölteni. Most, hogy főként itthon vagyok, ez még fontosabb lett számomra. Látva és hallva mindazokat a terveket és lépéseket, amiket tesznek, nem maradhatok le, nem hezitálhatok sokat, hiszen nem tudhatom, még mennyit tudok találkozni egyesekkel. Keserédes érzésekkel töltenek el ezek a gondolatok. Viszont hiszem, hogy akinek az életedben kell maradnia, az ott is marad, mindegy, hogy milyen messzire sodor titeket egymástól az élet. 

Olyan jó tudni, hogy vannak emberek, akikre számíthatok, és akiknek én is fontos vagyok. Akiket érdekel, hogy mi történik velem, és meghallgatnak, még akkor is, ha ugyanarról beszélek több napon keresztül. Akik az idióta kérdéseimre is válaszolnak, és nem néznek hülyének. Vagy csak nem annyira. Örülök, hogy vannak ilyen emberek. 

Ilyen ember Lina is. Nagyon hasonlítunk egymásra. Ezt az utóbbi időben még inkább észrevettem. Most, hogy végre vele is gyakrabban találkozom, mint régen, sokkal jobban előjönnek ezek a hasonlóságok, és a különbségek is. De a különbségek nem mindig rosszak. Megtanítanak elfogadni a másikat, és értékelni őt. Nyitottnak lenni egy másik nézőpontra. Örülök, hogy Lina még mindig a barátom. Régebben már talán írtam is, hogy az egyik legrégebbi. :) 

A nyáron azonban valami el is kezdődött. Ami talán az eddigi legjobb része lesz az életemnek. Talán én is kilépek a komfortzónámból. Talán találtam valamit, ami eddig hiányzott az életemből. Még nem tudom. Viszont már így is hálás vagyok az égnek, hogy ilyen dolgok történtek velem. Úgy érzem jó helyen vagyok, jó emberekkel körülvéve. Habár elvágyódom, büszke vagyok, hogy ide születtem. Az álmaim azonban megmaradtak, és ha csak lassan is, egyre inkább közeledem feléjük. 

De amíg el nem érem őket, és még utána is, tudom, hogy itt vannak nekem a barátaim és a családom, akik mindenben támogatnak, és akik nagyon, nagyon fontosak nekem. A legfontosabbak.

Köszönöm, hogy mellettem álltok, és támogattok engem. Köszönöm, hogy vagytok. Köszönöm a sok közös emléket, amik mindig velem maradnak. Mindent. Mindent köszönök!