Mert kell egy hely...

こんにちは！

Igazság szerint az előző posztban a Padlás premierjéről szerettem volna írni, azonban kissé elragadtak az érzelmek. A bevezető után szinte maguktól mozogtak sz ujjaim. Le kellett írnom, hogy mit is érzek valójában. Most még inkább elhatározottnak érzem magam. Főleg az elmúlt hét után, amiről nemsokára írni is fogok. 

A Padlás premierről annyit szeretnék mondani, hogy mindenkinek köszönöm a támogatást! Minden egyes színpadon töltött percet élveztem. És habár többször megcsuklott a hangom (amiért utólag nagyon rosszul éreztem magam), azt hiszem remek előadás volt. Elhittem, hogy az örökre szépek bolygóját keressük. Elhittem, hogy én vagyok a kölyök, és végül tényleg szomorú volt a búcsú. Szeretnék még a színpadon állni. szeretnék jobbá válni, hogy én is teljesen elégedett lehessek magammal. A tervek szerint a darabot a PLANETÁRIUMBAN is bemutatjuk majd! *-*

Várj rám!

Vannak olyan dolgok, melyek észrevétlenül lopóznak be az életünkbe. Nem is számítunk rájuk, de egyszer csak hopp, ott teremnek, és minden megváltozik. Ugyanígy van, hogy nem tudjuk merre induljunk tovább. Tudjuk, hogy mennünk kellene, látjuk, hogy néhányan már jóval előbbről integetnek vissza felénk, mi mégsem tudjuk melyik utat is kéne választani. Csak állunk tanácstalanul az előttünk lévő elágazást nézve, de nem lépünk. Mélyen magunkban egy jelre várunk, hogy valami történjen. Hogy meglássuk merre haladjunk tovább. Egy csodára, ami csak nekünk jelenik meg. 

Vannak, akik az álmaik után mennek. Az álmok bár néha halványan pislákolva is, de segítenek nekik továbbmenni az úton.

Egy új élmény~

Üdv ismét! ^~^

Azt gondoltam írok még egy posztot a beszámoló előtt, mivel az elmúlt időben nagyon nem írtam semmiről, és most is csak a Padlásról. (シ_ _)シ

A napokban próbáltam szépen megfogalmazni egy új posztot még a Padlás premier előtti időszakról, de nem voltam vele elégedett és ezért kitöröltem... Szeretnék úgy fogalmazni, hogy mindenki számára érthető legyek, ne csak a közeli baráti körömnek, és mégis mindenkit közel engedni magamhoz, hogy senki ne érezze, hogy kívülálló lenne. Nem tudom, hogy ez mennyire megy, vagy mennyire nem, mindenesetre csak azért, mert nem tudok megfelelni a saját elvárásaimnak, nem fogom abbahagyni a blogolást. néha azt hiszem, hogy még csak meg se nézik az oldalam, és nem is tudom, hogy minek írom, aztán fellépek ide és látom, hogy vannak, akik rám is kíváncsiak. Ezt nagyon szépen köszönöm. ♥(ˆ⌣ˆԅ)

2 nap és premier! :O

Sziasztok!

Hátam mögött tudhatok már megannyi Padlás próbákkal teli szombatot, kialvatlan éjszakát és semmittevéssel teli hetet. Talán nem nekem van a legizgalmasabb életem, mégsem érzem azt, hogy unalmasan telnének a hétköznapjaim. Jövő héten ilyenkor már a Padlás premier afterpartiján leszek a többiekkel. Túl leszek életem első musical szereplésén, amit bevallom, még mindig nehéz egy picit elhinnem. Nem félek. Miért is félnék? Valóra válik egy álmom, még ha egy kisebb társulatnál is. Talán nem tűnik olyan nagy dolognak ez az egész, számomra mégis az életem jelentős részét jelenti most az Otthon Theátrum. El sem tudom mondani mennyire várom már a jövő hét pénteket. Várom a feszült készülődést, az előadás előtti susmogást, és azt, hogy felcsendüljön a nyitány. Figyelni, hogy mikor jövök végre én, majd a sötét termen át megközelíteni a színpadot, és a fel-felvillanó fények ölelésében ott állni a színpadon. Átadni mindazon érzelmeket a közönségnek, amit ebben a pillanatban érzek, és amit a karakterem közvetít az emberek felé. Reményt és hitet.