Igazság szerint az előző posztban a Padlás premierjéről szerettem volna írni, azonban kissé elragadtak az érzelmek. A bevezető után szinte maguktól mozogtak sz ujjaim. Le kellett írnom, hogy mit is érzek valójában. Most még inkább elhatározottnak érzem magam. Főleg az elmúlt hét után, amiről nemsokára írni is fogok.
A Padlás premierről annyit szeretnék mondani, hogy mindenkinek köszönöm a támogatást! Minden egyes színpadon töltött percet élveztem. És habár többször megcsuklott a hangom (amiért utólag nagyon rosszul éreztem magam), azt hiszem remek előadás volt. Elhittem, hogy az örökre szépek bolygóját keressük. Elhittem, hogy én vagyok a kölyök, és végül tényleg szomorú volt a búcsú. Szeretnék még a színpadon állni. szeretnék jobbá válni, hogy én is teljesen elégedett lehessek magammal. A tervek szerint a darabot a PLANETÁRIUMBAN is bemutatjuk majd! *-*
A szombati előadás után egy kisebb after partit csaptunk a színpad mögötti öltözőnek is használt nagyobb teremben. Voltak, akik kicsit többet ittak a kelleténél, és végül csak egy biztos támogatással tudtak hazamenni. Nagyon jól éreztem magam. Alkoholt nagyon nem fogyasztottam, mert nem szeretem, viszont a kekszeket és chipseket kitartóan pusztítottam. (/-(ｴ)-＼)
Végül Gergő bátyus vitt haza hajnali 1 körül. utána még megnéztük a Japán-elefántcsontpart vb mérkőzést, majd aludni tértünk, mivel nekem vasárnap mennem is kellett vissza az előadás helyszínére, hogy a többiekkel együtt fellépjünk a gyereknapi koncerten.
A rendezvényen Szandi is ott volt. Hallgattam, ahogyan énekel, és eszembe jutott a gyerekkorom. nagyon szerettem őt kiskoromban, és rengeteg számát tudtam fejből. Teljesen nosztalgikus hangulatba kerültem egy pillanatra, de nem állhattam ott csak így, készülni kellett a fellépésre. Kicsit fáradtan, de végül megcsináltuk. A másik társulat a házból, akik szintén előadták a Padlást teljesen elképedve hallgatták végig, ahogy Dani elénekli a Fényév távolságot, most még talán jobban is, mint a premieren.
Véget ért tehát az első nagy kihívás. Új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtunk mindnyájan. S habár most Japán a legfontosabb az életemben, az elsődleges elérni kívánt cél, a társulat is nagyon fontos nekem, és különleges helyet foglal el a szívemben, hiszen ez is egyfajta fellángoló vágyam volt, hogy én musicalszínész legyek. Köszönöm, hogy ez teljesülhetett. Az, hogy egy ilyen befogadó és szerető kis társulat tagja lehetek, nagyon sokat számít. itt úgy érzem elfogadtak. Elfogadták az álmom is, hogy Japánba szeretnék menni, és elismerően fordulnak felém az eddig elért teljesítményemért. Ennél többet nem is kívánhatnék. Amíg az álmom nem teljesül, addig is tudom, hogy itt Otthon vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése