2012. július 31., kedd

Trinity College, St Stephen's Green, Temple Bar

(2012.07.30)


Hi!



Reggelire
Miután reggel nagy nehezen felkeltünk, beletörődve feladatunkba, lassan levánszorogtunk a szemközti kisboltba, hogy valami reggelire elfogyasztható ételt szerezzünk magunknak. A boltban eleinte csak álltuk, néztük az embereket, akik céltudatosan, vagy legalábbis hozzánk képest céltudatosan vásároltak. Úgy döntöttük valami pék terméket veszünk, így mi is beálltunk a sorba a meleg árukhoz. Hogy ne nézzenek teljesen hülyének minket, gyorsan kiválasztottunk két dolgot, és a mutogatós "I want that and this" módszerrel próbáltunk sikerre jutni. Másodszorra meg is értette a hölgy, hogy mit szeretnénk, így már a becsomagolt reggelinkkel álltunk a kasszához, gyorsa fizettünk, köszöntünk és jöttünk vissza.
Hét, reggelire megfeleltek. A kisebbik pék áru igaz sokkal finomabb is volt, és drágább is, de nem baj.


A kis "tó"
Reggeli után én leültem megírni az első blog bejegyzésem, miközben bekapcsoltuk a tv-t, hogy azért az olimpiából is lássunk valamit. Viccesek, vagyunk, mert ha nincsenek magyarok, de ázsiaiak ige, akkor persze, hogy nekik szurkolunk.
Mindezek után, gyorsan ebédeltünk, majd elindultunk várost nézni. Nagyon szép idő volt. Sütött a nap, nem volt olyan hideg.... Tökéletes kirándulós idő. Ferkó a térképe bejelölt nekünk néhány látnivalót, de tanácsként azért megjegyezte, hogy egy nap csak 2-3 dolgot nézzünk meg, mert azért nem olyan nagy ez a város, és mit csinálunk majd péntekig. Szót fogadva csak két célállomást tűztünk ki. A Trinity College-t, és a St Stephen's Greent.
Útmutatás


Az útikönyves térképpel a kezünkben sétáltunk, mikor egy férfi megkérdezte mit keresünk. Andi hirtelen úgy lefagyott, hogy angolul kérdeznek tőlünk, hogy elfelejtette, de sikerült kimondania, hogy a hídhoz, aztán a térképen megmutatta neki, hogy a Trinity College-t keressük. Útbaigazítónk kedvesen mondta, hogy menjünk tovább, és a következő hídon menjünk át, majd forduljunk jobbra (ezt a jobbra fordulást később valahogy elfelejtettük...). A hídhoz érve még vissza is fordult, és mutatta, hogy menjünk át. Ezt a pillanatot véletlenül pont le is fényképeztem. xD
Eltévedni nem mondanám, hogy eltévedtünk, bár igaz, hogy egy darabon nem találtuk hol vagyunk, ez azonban nagyon hamar megoldódott.


Bejárat
Óratorony
A Trinity College-t a 16. században, és ez Dublin leghíresebb oktatási intézménye. Néhány épületet meg is lehet tekinteni, de a legnevezetesebb ezek közül is a könyvtár, ami több mint 4 millió könyvnek ad otthont, de ezek közül is a legértékesebb Kells könyve (Book of Kells). Mi az épületeket csak kívülről csodáltuk, miközben egy csoportot követtünk. Ez történik, ha nem tudjuk merre kéne mennünk. xD A csoporttól leszakadva végül egy fiút kezdtünk el követni, aminek az lett a vége, hogy elhagytuk az épületeket, és végül őt is, hogy tovább folytassuk utunk a St Stephens Green felé. Végigmentünk a Grafton streeten, ami Ferkó szerint olyan, mint Budapesten a Váci út. Sok ember, sok bolt, sok utcazenész. Én így jellemezném. ÉS emberek, akik nagy táblákat tartanak, melyek különböző boltokra hívják fel a figyelmet.


A St Stephens Green egy nagyon szép, és nagy park. A park közepén egy gyönyörű tér van tele virággal, és két szökőkúttal. Nagyon sokan voltak, ültek a zöld füvön, a padokon, vagy sétáltak mint mi. Itt egész sok időt eltöltöttünk. Amikor az egyik szökőkútnál ültünk, odajött egy férfi, és elkezdte kiszórni a vízbe dobált érméket. Persze nem az összeset, de 10-15 db-ot biztos kiszórt. Egy kisfiú előtte próbált kivenni egyet, szóval ő nagyon örült neki. Olyan aranyos volt, ahogy felvesz egy érmét a földről, és apukája után rohan kiabálva, hogy: "Dad, dad, dad! I got a coin, coins!". Vagy valami ilyesmit. *-*

Hazafelé még benéztünk a Disney boltba, mert hogy olyat mi még nem nagyon láttunk, meghallgattunk pár utcai zenészt, szobrokat fényképeztünk a Liffey partjánál, és végül kénytelen voltam felvenni a kabátot, mert beborult, és kezdett hűvös lenni.

Ennek az egész napos jövök-megyeknek, hogy az Olimpiából nem sokat látunk. Persze, amikor itthon vagyunk nézzük, de utána mindig menni kell valahova. Tegnap este például bevásárolni mentünk, hogy péntekig legyen mit ennünk, majd itthon megvacsoráztunk, és indultunk tovább a Temple bár felé (így nem láthattam a japán férfi talajtornázók utolsó állomáson nyújtott teljesítményét...).
A temple bár mind külföldiek, mind az itteniek kedvelt területe. Sok kávézó, bár, pub és színház található itt.
Be is néztünk néhány ír pubba, tehát az egyik bejáraton be, a másiko ki. Végül a kicsit arrébb lévő Porter Hous-ba mentünk, mert Ferkónak ez a kedvence. Nem szeretem az alkoholt, nem is iszom alkoholt, de gondoltam hamár itt vagyok, akkor megkóstolok pár helyi alkoholos italt. 

Epres sör
Kóla, Bulmers...
Úgy volt, hogy veszünk Guinness sört, mert az az írek kedvence, de mivel a Porter Hous-nak van saját söre, így nem árusítanak, viszont elvileg a saját sörük hasonló a Guinness-hez (sajnos ezt nem tudom alátámasztani, de ezt mondta Ferkó). Hát a sör így sem lesz a kedvencem. Mivel nem vagyok sörszakértő, csak a következő megállapításokat tettem: barna sör, keserű (nekem talán túlságosan is, és olyan volt  az íze mint a kávészemeknek. Enyhén. Andi szerint élesztő íze volt. xD), de nagyon szép volt a habja. Nagy megállapítások. Igen, tudom... Ferkó Bulmers-t ivott, amit mi is megkóstoltunk. Ez az ír Cider/Cyder. Almás sör. Ez is nagyon népszerű itt Írországban. Nekem jobban ízlett, mint a barna söröm...Miután megittuk, Ferkó vett epres sört, ami vitte a pálmát. Számomra legalábbis. ^^" 


Porter House: zeneee
A hely amúgy tetszett. Jó volt a zene. De ahogy láttam, elég sok bárban/pubban van élő zene. Nagyon jó volt. Zárás után azt hittem megyünk haza, de még bementünk a szemközti bárba is. xD Kóla ligh-ot ittunk, és chipset ettünk, aztán vártunk 1-2 órát Ferkóra, ami alatt majdnem elaludtam. Végül mivel elkezdett esni az eső, taxival jöttünk haza. A sofőrünk egy ázsiai férfi volt (Andiiii xD). Lehet furcsán nézett, hogy magyarul beszélünk, aztán angolul, aztán megint néhány magyar szó... Vicces volt. 



Egyéb megjegyzendők:
-Andi azóta sem tudja megszokni a jobb kormányos autókat, és a balkéz-szabályt.
-A zebra itt nem csíkos, de kedvesen felhívják a figyelmedet, hogy honnan jöhetnek autók.

-A gyalogos átkelőhely jelzőlámpáin van sárga. Néha nagyon gyorsan vége van a zöldnek, és utána a sárga kétszer olyan hosszú. Bár ahogy észrevettük, az embereket itt nagyon nem érdekli, ha piros van. Szépen átsétálnak, ha nem látnak autót, vannak akik még akkor is, ha látnak. Bár az már átfutás. 
-A zebránál a jelzőlámpa folyamatosan pittyeg. Amikor piros van, akkor lassan, aztán van egy átváltó hang, és utána a zöld erejéig gyorsan.
-A lakótömb liftje beszél. (Doors opening, Doors closing, Please select your floor....)

Helyi járat
-Kétemeletes buszok a közlekedésben
-Bicikli kölcsönzés. Válthatsz 2 napos, vagy hosszú időtartamra szóló jegyet is. A bicókat csak le kell tenni egy állomásnál, ahol van hely, nem muszáj ugyanoda visszavinni. 



2012. július 30., hétfő

Megérkeztünk!

Hi!

Pár hete ellátogattuk Erdélybe. Anyu 30 éves osztálytálytalálkozója volt, és ha már ott vagyunk, akkor a rokonokat is meglátogattuk.
Ezen látogatás során egy különös, és egyben izgalmas ajánlatot kaptunk. Egyik unokatestvérünk, aki Dublinban dolgozik (Ferkó), meghívott minket, hogy menjünk el mi is Írországba. A döntés nem volt túl nehéz. Apukánk is csak egy feltételt szabott ki: Csináljnk sok képet. Így hát pár napon belül meg is vettük a repülőjegyeket az interneten.

A Ryanair repülőtársaságot választottuk, mivel az volt a legolcsóbb. Hallottunk már róla sok mindent, hogy annyira nem jó, vagy hogy nagyon szigorúak, szóval azért enyhe félelemmel indultunk el július 29-én a Liszt Ferenc repülőtérre. Apuék természetesen kikísértek minket, és a két bukaresti unokatesónk is ott volt, mivel eljöttek Budapestre szülinapozni. Zoli met vissza Bukarestbe, mi Ferkóval pedig az Írországba repülő gép felé tartottunk.

Mint utólag kiderült, a kézipoggyásznak szát bőröndünk még majdnem kétszer belefért volna a Ryanair által kiszabott méretbe. Sőt. Volt valaki, akinek a bőröndje bele se fért, de még azt is felengedték...
Az ellenőrzéseken egész gyorsan átjutottunk. Az előzetesen otthon kinyomtatott beszállókártyával sem volt semmi gond (A Ryanair légitársaságál igénybevehető az online becsekkolási lehetőség, ami után ki kell nyomtatni a beszállókártyát egy A4-es lapra).
A repülő 5-10 perccel később indult a kiírt időponttól, mivel az utasoknak még helyet kellett találniuk. Az ülések megfelelőek voltak, a légiutaskísérők kedvesek, és az a 3 órás út is hmar eltelt. Amikor végre földet értünk, senki nem tapsolt, ami nekünk furcsa volt, mert eddig mindig volt taps, de egy fél perc múlva itt is meghallottuk, habér nem volt túl hangos. Ez csak egy személyes észrevétel volt. ^^"
Összességében véve mi meg vagyunk elégedve eddig a Ryanairrel.

Ami furcsa volt, hogy a dublini reptéren a mosdóban valami golyós cukorkának tűnő dolog elméletileg fogkrémként funkcionál, vagy legalábbis fgtisztító, és még hajvasaló is volt! Nem használtuk, de eszükbe juttatta, hogy a sajátunkat nem hoztuk el....
Gyorsan megkerestük Ferkó autóját, majd indultunk haza. Az eső sem váratott magára, biztos úgy gondolta illő üdvözölnie benünket. :D
Egyébként tegnap este nagyon hideg volt számunkra, de valaki még így is rövid ujjúban sétálgatott. ferkó lakása egy lakóparkszerüségben van. Van egy szép udvar, mesterséges kis dísztószerűség, ami biztos nem tó, de nem tudom mit mondjak rá, és kapu, ami az egész kis komplexumot védi. Szép. :)
Kaptunk kulcsokat, és kártyát a kapuhoz, valamint Írországról és Dublinról eg kis "turistaköyvet", hogy döntsük el, hova szereténk menni. Dublinon belül a főbb látványosságokat egyedül látogatjuk majd meg húgommal, de Ferkó is visz majd ide-oda.
Este még elmentünk enni, az odaúton pedig pislogtunk ki az autó ablakán, hogy milyen szépek az épületek. Végül az Eddie Rocket's-ben "vacsoráztunk', itteni idő szerint körülbelil 22 órakor. A hely nagyon hangulatos kis gyorsétkezde. Még kis zenegépük is van, amit ki is próbáltunk. Betettük a Beatles-től a She loves you-t.
Az ételek közül hosszas megbeszélés után csirkemellet, és csirkeszárnyat rendeltünk sültkrumplival (kéksajtos szósszal), és mentolos-csokis tejsékkel. Most ettem először csirkeszárnyat, s habár a csirkemell még mindig jobban ízlik, nagyon finom volt! Igazából minden ízlett, de még így sem tudtuk maradéktalanul elpusztítani az elénk tett ételeket. Nagyon sok volt. A sültkruplit végül el is csomagoltattuk.
És, hogy Andi is örüljön, azért vannak itt is ázsiaiak. Fiú kevesebb, mint lány, de vannak!