Esküvő rokonlátogatással

Sziasztok!

Úgy gondoltam írok egy beszámolót az idei kiruccanásunkról Erdélybe/Romániába. Mivel anyukám testvérei és legtöbb rokona Romániában élnek mind a mai napig, már kiskorom óta rendszeresen teszünk látogatást a szomszéd országban. Most azonban nagy esemény okán tettük meg ismét a körülbelül 12 órás autóutat (Magyarországon nem megyünk fizetős útvonalakon...). Az egyik bukaresti unokatesónk esküvőjére mentünk. És ha már ennyit kell utazni, akkor már a nagy esemény előttre egy kisebb rokonlátogatást is beiktattunk.

Szeptember 20-án indultunk a reggeli órákban. Andival felkészülten vittük magunkkal a párnáinkat is, hogy kényelmesebb legyen az autóban aludni. Én nagyon fáradt voltam. Aznap hajnalban pakoltam csak be a bőröndömet, hiszen előtte lévő este még fellépésem volt a társulattal. 

Az út problémamentesen kezdődött. Szélsebességgel közeledtünk a határ felé, amikor rájöttem, hogy mégsincs minden rendben. Nem éreztem magam jól. És ez a helyzet csak romlott. Próbáltam még többet aludni, de az ébredés utáni percek még rosszabbak voltak. Mikor szóvá tettem a dolgot, anyu emlékeztetett rá, hogy én kiskoromban is rosszul voltam az autóutak során. Remek. Úgy tűnt ez a jó szokásom most visszatért, bár az elmúlt években nyugton hagyott. Lehet még örülnöm is kéne neki, hogy eddig nem volt ilyen problémám. ^^"

A határon zökkenőmentesen és gyorsan átjutottunk. Megvettük a Rovinnettát (Olyan, mint nálunk az autópálya matrica, de ez Romániában kötelező, és minden utat használhatsz vele), kinyújtóztattuk elgémberedett végtagjainkat, szívtunk egy kis friss levegőt, majd tovább indultunk. Először anyu egyik unokatesójához mentünk, akiket 32 éve nem látott már. Útközben megálltunk két vízesésnél is a hegyekben. Előtte egy kis faluban kértünk útbaigazítást, ahol hatalmas meglepetés ért. A bácsi, akit megkérdeztünk magyarul válaszolt anyu román kérdésére. Azt hallottuk abban a faluban körülbelül 1-2 magyar maradt csak, hát nekünk sikerült kifognunk az egyiket. (^o^)

A vízesések nagyon szépek voltak. Az elsőnél még egy kis kecskecsapattal is találkoztunk, akik teljes nyugalommal sétálgattak az út közepén. A másodiknál pedig kutyák követtek minket. Vonzzuk az állatokat. 

Estére megérkeztünk anyu unokatesójáéhoz Drobeta - Turnu Severinre. Mindenki nagyon aranyos volt, és még a fiatalabbik testvér kisfiával is összebarátkoztunk. Igaz csak 5 éves, de mivel anyukája angolt tanít az oviban, a korához képest már most sok mindent tud ő is. Vacsorára és reggelire is szinte mindenhol ugyanaz van. Kenyér (sok-sok fehér kenyeret ettünk...) különböző felvágottakkal, sajttal és túróval. Persze a román sajt és túró teljesen más, mint az itteni. Én nagyon szeretem őket. Kicsit hiányzik is az az ízvilág... *-*

2 éjszakát töltöttünk itt. Ittunk nagyon finom alkoholmentes citromos "sört" és voltunk várost nézni is. Meg kell vallanom, nekem a magyar városok jobban tetszenek, habár itt is vannak gyönyörű részek. 

A kilátótoronyban emeletenként más-más kiállítás volt. Az egyik emeleten ezt a kis szobrocskát véltük felfedezni. Nem volt előtte/rajta semmilyen cetli, ami valami címet mutatna, így ha valakinek van valami ötlete, hogy mit ábrázolhat, az kérem írjon! 

Egy újonnan épült Ortodox templom. A belső tér még kissé hiányos.

Anyu unokatestvéreitől keresztanyukám felé vettük az irányt. Gondoltam Vajdahunyadig nem lesz semmi bajom. Gondoltam.. Az út nagy részét átaludtam szerencsére, bár így lemaradtam a mozdony 'kiállításról' útközben. A hegyek viszont most is páratlan látványt nyújtottak. 

Vajdahunyadon most nem igazán mentünk sehova. 2 nyugodt napot töltöttünk el nagynénéméknél. Egyedül akkor mozdultunk ki, mikor kis unokatesónkat, Julcsit elkísértük húgommal átvenni az igazolványképeit, valamint amikor anyuékkal elmentünk a megszokott kis üzletbe perecet venni. Ez szinte már hagyomány. Még pár éve mutattak nagynénémék egy üzletet, ahol nagyon finom kerek perecet lehet kapni. Azóta mindig elmegyünk oda, ha arra járunk. a kedvencünk a mákos verzió. *-* Szerencsénkre elkezdett szakadni az eső, mire visszaindultunk volna, és mivel csak nálam volt esernyő, kettesével elsétáltunk egy fedettebb részre, ahol a kínai boltban anyu vett még egy esernyőt, így végül ha kicsit vizesen is, de hazaértünk, és útközben a patikában még gyógyszert is vettünk nekem a rosszullétemre. 

Lucky~

Még egy dolgot szeretnék itt megjegyezni. Vajdahunyadra most egy másik irányból mentünk be, és meglepve tapasztaltuk, hogy a város szélén itt is hatalmas kész, valamint még épülő cigány paloták vannak. Ezek a házak már messziről felismerhetőek, és egész Románia területén felbukkannak. Képem sajnos nincs, de ha szereztem, akkor feltöltöm. 

A másik nagynéném meglátogatása következett Nagyszebenben. Itt csak egy napot töltöttünk, vásároltunk picit és mérgelődtünk, hogy itt mennyivel nagyobb az elegáns ruha választék, mint nálunk... Én nagyon szeretem Szebent. Talán a 3 leggyakrabban látogatott város közül (Nagyszeben, Vajdahunyad, Bukarest) a legjobban. Számomra Szeben a legszebb közülük. 

Ezután apu régi barátját, és egyben rokonát látogattuk meg Kézdivásárhelyen. Izgatott voltam, hiszen magyar lakta településről van szó. Székelyföld felé vettük hát az irányt. A közeli kis falukban az út szélén különböző árusok ültek. Kűrtős kalácsot vagy éppen burgonyát árulva. A kűrtős kalácsot visszafelé ki is próbáltuk. Nagyon finom volt. :3 

Kézdivásárhely nagyon szép hely. Az időnk nagy részét viszont Osdolán, vagy inkább Odola mellett töltöttük. Azért benéztünk Kézdivásárhely központjába, valamint a régi Borvíz forráshoz is elnéztünk, ahol sok tehénnel találkoztunk. \(^-^)/

Apu barátja azt mondta, hogy a hegyoldalban laknak az erdőben. Jó. Elindultunk. Csak mentünk és mentünk. Már csak föld út futott az autó alatt, és azt hittük tovább már nem lehet menni, nos... Lehetett. De megérte. Egy aranyos kis faházban aludtunk az este. Napelemek, kandalló, csend... Minden olyan idilli volt. Bár eleinte nagyon fáztunk, mert a házban még hidegebb volt, mint kinn, így Andival a kandalló mellé telepedtünk, és megvártuk míg kellemes meleg nem lesz. Nagyon jól éreztem magam itt. Az ágy is nagyon kényelmes volt, és apu barátja, valamint a barátjának az élettársa is nagyon kedvesek voltak. Még ajándékot is kaptunk, hogy emlékezzünk, itt jártunk.

A következő állomás már Bukarest volt. Egy nappal az esküvő előtt mentünk oda. A magyar területeket hátrahagyva Románia fővárosa felé vettük az irányt. Hát. Azok a hegyek, amik az úton odafelé láttunk, még az eddigieknél is gyönyörűbbek voltak. Tátott szájjal bámultam ki az autóból, és sűrűn fényképezgettem a lehúzott ablaknál, miközben ONE OK ROCK szólt a hangszórókból. Az út mellett sok helyen álltak rendőrök jelzőkkel, és az egyik út le is volt zárva, amiből arra következtettünk, hogy valami fontos ember lehet a Peles kastélyban, ezért vannak lezárva az utak.

Aznap este sokan összegyűltünk 3. nagynénéméknél, de az éjszaka közeledtével külön váltunk, hiszen annyian nem fértünk volna el abban a pici tömblakásban.

Azt mondták nagyon korán kell kelni, mert hamar el kell készülni, ami lassabban fog menni, mivel sokan vagyunk. Én fel is keltem, de mindenki más még az igazak álmát aludta... Azért biztos ami biztos elkezdtem készülődni, és végül a fotós és a vőlegény megérkezte után lettem csak kész. Nem tudom mi tartott annyi ideig... 

A román esküvők furcsák. Reggel a vőlegény megérkezik a szülői házhoz, ahova egy fotós, a barátai és egy harmonikás is követik. Miközben a harmonikás a gondolom ide illő mulatósabb zenéket játsza, a barátai segítenek a vőlegénynek felöltözni. (゜-゜)

Mikor mindenki kész lett, elindultunk először a násznagyokért. Na hát Bukarestben a közlekedés megérne egy külön posztot. Ha van két sáv, az emberek tuti, hogy minimum 3-ban mennek, és íratlan szabály, hogy annak van elsőbbsége, akinek nagyobb az autója. Itt résen kell lenned, mert igazából senkit nem izgat, hogy te is ott vagy, ha éppen neki akkor van kedve kanyarodni, vagy kiállni a parkolóból... A násznagyokhoz megérkezve mindannyian felmentünk az aprócska lakásba, persze a harmonikás ugyanúgy játszotta a számomra teljesen idegen dalokat, majd jajj de örülünk, hogy itt vagyunk, álltunk szépen, ettünk és ittunk a kitett frissítőkből (Biztos ezért nem volt az esküvőn sütemény, mert már előtte megeszed a napi adagod a főbb személyek meglátogatásánál.)

, majd immár a násznagyokkal együtt elindultunk a menyasszonyért.

Ott egy kicsit várni kellett, mert még nem volt kész minden, de addig is néhányan elmentek megvenni a virágokat. Szintén egy tömbháznál voltunk, és ismét a 10. emeletre kellett fellifteznünk. Itt már több étel és ital volt kitéve, valamint szemtanúi lehettünk, hogy a menyasszony barátnői elvégzik a még hajadon lányon az utolsó simításokat, majd a nászasszony az ara feje fölött megtör egy kalácsot... Nem tudom ez mit jelenthet, de utána kaptunk belőle mi is...

Ezután először a házasságkötőbe mentünk, ahol 10 perc se kellett hozzá, hogy összeadják az ifjú párt, majd kizavartak, mondván, hogy jön a következő. Én itt hozzászoktam a tatai rendhez, hogy az anyakönyvvezető megható beszédet mond, hogy minden meghitt és csodálatos, de itt.... Mikor kijöttünk, a virágokat tartó emberekkel sorfalat álltunk, és a virágokat magasra emelve egy kisebb folyosót képezve, ami alatt az ifjú pár átbújt, majd a virágokat mögéjük tartva fotóztak minket. Ezután gyorsan koccintottunk egy pohár pezsgővel, majd mentünk a templomhoz.

A templom nagyon szép volt belülről. Maga a házasságkötés is már sokkal szebb és meghittebb volt itt, bár be kell vallanom, hogy egy kis időre elaludtam. A fáradtság és a nyelv ismeretének hiánya sajnos ezt váltotta ki belőlem. A ceremónia után mindenki hazament, majd az ünneplésszínhelyéül szolgáló Bucharest West Motelnál találkoztunk újra este.

A díszítés fő színe a lila volt. Ez már eddig is több helyen felbukkant, ha jól megnézitek az eddigi képeket. ^^ Nagyon szépen volt berendezve a terem. Egy hosszabb asztal volt az ifjú párnak és a násznagyoknak, valamint kerek asztalok a többieknek. Nem mondom, hogy az este folyamán játszott zenék teljes mértékben elnyerték tetszésemet, mert hazudnék, de ez van. :) Észrevettem, hogy itt nagyon sokszor van körtánc. De tényleg. :O Furcsa. Megjegyzendő még, hogy szinte mindenki átöltözött az ünneplésre. Mi persze húgommal ugyanabban a ruhában voltunk mind magán a házasságkötésen, mind az utána lévő bulin. 

Az este folyamán négyszer kaptunk ennivalót. Vagyis mi csak kétszer (az elsőből és az utolsóból), hiszen gyerek menüt kértek nekünk anyuék. Szerencsére egy asztalnál ültünk az unokatesóinkkal, így volt kivel beszélgetnünk. A névjegy kártyák nagyon tetszettek, és egyben borítékok is voltak, amibe az este végén beletehetted a párnak szánt pénz összeget. Általában a menü árát illik visszaadni, hiszen itt a pár rendezi az esküvőt, nem a szüleik, így ha nem kapják vissza az esküvőbe fektetett pénzt, akkor házas életüket bizony elég szegényesen kell kezdjék.

1. fogás. A 2. fogás hal volt, a 3. töltött káposzta, a 4. pedig különböző húsokból állt.

Az italokból annyit kérhettél, amennyit akartál, így én szépen elkoktélozgattam az este folyamán. Voltak kisebb holtpontok, amikor majdnem elaludtam, hiszen egészen hajnali 5 utánig tartott a buli. (~‾▿‾)~

Az ifjú pár nyitótánca~

Julcsival ^~^

Éjfél után mindannyian kivonultunk a szabad ég alá, és kaptunk egy-egy lampiont, amit az égbe repítettünk. Nagyon tetszett a lampion eregetés. Olyan gyönyörűek voltak, amint kis világító pontként egyre magasabbra és messzebbre szálltak az éjszakában. *-*

Magát az utolsó fogást 4 körül kaptuk meg, míg a torta fél 5-kor érkezett. És amikor már azt hittem vége, észre sem vettem, hogy a lányok felálltak a csokor eldobásához. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy ez kimarad. Egy kis csavar azonban itt is van. Aki elkapta a csokrot helyet foglal a menyasszony mellett egy széken, és a násznagyasszony a menyasszony fátylát levéve a csokrot elkapó szerencsés hölgy hajába tűzi azt, míg a menyasszony egy aranyos kis hajdíszt kap a fátyol helyett. Majd ismételten jön aaaa... Körtánc! Természetesen. :D Ez után viszont már tényleg mentünk. Amint visszaértünk szinte azonnal az ágyba zuhantunk. Nagyon elfáradtunk.

Másnap délután még visszamentünk Nagyszebenbe. Út közben megálltunk mititei (ejtsd: mics) húst enni. Nagyszebenben még beszereztük a szuveníreket az itthoniaknak, majd 29-én haza indultunk. Furcsa módon most kibírtam az utat gyógyszer nélkül is, aminek nagyon örültem.

A határnál körülbelül egy órát vártunk. Úgy látszik nekünk sem lehet mindig szerencsénk. Szegeden átjőve eszembe jutott Kata, de persze nem álltunk meg beköszönni hozzájuk. Késő volt már. Fél 1 körül értünk haza, kissé fáradtan, kissé elgémberedett végtagokkal. 

Összesítve egy nagyon emlékezetes 9 napot töltöttünk Romániában/Erdélyben. Örülök, hogy most eddig nem látott tájakat is megnéztünk, és számomra ismeretlen, vagy csak elfelejtett rokonokkal is találkozhattam. 

Nagyszeben ismét. ^^

Gogos <3 nbsp="" p="">

Búcsúzóul egy kép a kiscicáról, akit nagymamánk távollétünkben nagylelkűen befogadott az utcáról. Szegényt mindenki csak félrelökte. Csodával határos módon a kutyán nem bántja, ami nagyon meglepő!

Aki ezt mind elolvasta, az megérdemel egy nagy tapsot. Köszönöm szépen az érdeklődést és a kitartást! ^^

Hamarosan újra jelentkezem! Addig is legyetek jók! (๑・ω-)～♥”