Koreai tábor #1: A kezdetek

Az egyik legjobb dolog a világon, amikor a barátaiddal lehetsz, vagy új embereket ismerhetsz meg egy szerető közösségben. Az elmúlt két hét pontosan ilyen volt. Olyan emberekkel lehettem, akiket szeretek, és új barátságokat kötöttem, melyek hihetetlen boldogsággal töltenek el.

Eleinte még 4-en zenéltünk

Már több, mint két éve volt, mikor egy koreai rendezvény által a budapesti Szent n Gyülekezetbe tévedtem húgommal. Akkor még nem sejtettem semmit. Nem tudtam, hogy ez a kicsi, otthonos gyülekezet majd az életem fontos része lesz. Pedig így történt. Először csak koreai nyelvórákra jártam az akkor újonnan nyílt Koreai Kulturális Központban, ahol két tündéri koreai tanárom volt.

Egy kedves és nagylelkű házaspár, akik misszionáriusként Isten igéjét hirdetik. 

Van, hogy plusz énekes
produkcióval készülünk.

Azt hiszem Húsvét lehetett, amikor órán meghívtak minket a gyülekezetükbe az ünnepre való tekintettel. Elmentem. Eljött velem Andi is. Egy családias pici társaságba kerültünk, ahol mindenki ismer mindenkit, és az Istentiszteleteket élő zenéléssel színesítik. 

A légkör teljesen más volt, mint amit eddig megszoktam a katolikus miséken, ahol egy kisebb tömeg ül a templomban. Végül többször is felvonatoztam Pestre ebbe a kis gyülekezetbe, és egy koreai óra után, mikor kiderült, hogy én is hegedülök. Így történt, hogy végül itt maradtam. (*＾-＾*)

Sokszor jönnek hozzánk vendégek is. Más misszionáriusok az országon belülről és kívülről, családtagok, különböző csoportok... Akik mind színesítik a gyülekezeti életet.

Az Istentisztelet után közösen megebédelünk. Összerakjuk az asztalokat, megterítünk, énekelünk, imádkozunk majd együtt elfogyasztjuk az elénk tett ételt.

Azóta több mindent látok. Látom, hogy a közösségben sincs minden rendben. Vannak ide nem illő emberek, és vannak kissé kétes személyek is. De mindent összevetve szeretek ide járni. Tetszik ahogyan Tanár úr prédikál, az, hogy a személyes kis történeteit is beleszövi, és hogy ilyen segítőkészek mind ő, mind a felesége. Géza és Ági, ahogyan mi hívjuk őket, két olyan ember, akikkel nagyon hálás vagyok, hogy összehozott a sors. Általuk már olyan sok új és kedves emléket gyűjthettem össze. Ezeket mind leírni nagyon hosszú lenne, így nem teszem meg, viszont őrizni fogom őket az emlékeimben.

Ági és Géza voltak azok, akik tavaly felvetették egy tábor ötletét. Mi Andival nagyon izgalmasnak találtuk már az ötletet is. Kíváncsian vártuk, hogy vajon mikor fog megvalósulni. Végül Gergő érkezése után, aki klarinétozni társult be hozzánk Paullal (Tanárnőék fia) alkotott kis hegedű duónk mellé, és aki azóta fogadott bátyusunkká avanzsált, eldőlt, hogy idén megtartjuk a tábort. ヽ(*≧ω≦)ﾉ Az ötlet Tanárnőéktől származik, viszont a szervezési munkát főként Gergő végezte. Ő nézett szállás után, ő intézte az emberek felvételét, segített a vásárlásban és még sok hasonló dolog. 

Mi páran mint segítő szervezők lettünk megnevezve. Sok mindent nem kellett csinálnunk, mert nem nagyon tudtunk segíteni Gergőnek, hiába kérdeztük, hogy kell-e. Persze erről mindenki máshogy nyilatkozik... A legnagyobb és legnehezebb feladat a részvevők összeszedése volt. A helyszín, amit végül kiválasztottunk Siófokon, 50 fő befogadására volt képes. Ezt az 50 főt nagyon nehezen tudtuk csak összeszedni. Volt, aki a tábor előtti hét elején került csak fel a listára. A dolgot nem csak az nehezítette, hogy olyan embereket kerestünk, akik részt szeretnének venni egy koreai KERESZTÉNY ifjúsági táborban, hanem a korhatár is. Mivel ifjúsági tábornak hirdettük meg, és a koreaiak is így készültek, így a felső korhatár a 30 éves kor volt. Persze a végső kapkodásban és kétségbeesésben, hogy nincs meg a létszám ezt már nem egészen vettük figyelembe... ^^" Tanárnőéknek és főként nekünk hála azért 48 embert sikerült összeszedni. ＼(o￣∇￣o)/

Az emberek toborzása mellett a program összetétele is felemésztett egy kis időt. Mi szervezők már előre felkészülhettünk a reggel fél 7-es kelés, valamint a reggeli és esti imaóra gondolatára. Talán Tanárnő volt a legaranyosabb. Olyan őszintén meglepődött a korai kelés láttán. Nagyon vicces volt. Szerintem ő fogadta a legrosszabban a hírt. (^o^) Pedig én sem szeretek azért nyáron korán kelni. Mondjuk én nagyon szeretek aludni. Ha nem alhatok, akkor vége a történetnek. Ezért is volt az, hogy Gergőék mindig azzal rémisztgettek, hogy a táborban aztán nem lesz alvás, mert végigbeszélgetjük az éjszakát. Na én ezt rögtön el is utasítottam, és közöltem, hogy én bizony aludni fogok, nem érdekel miből maradok ki. XD

Szervezőnek, és főleg a főszervező hugicájának lenni jó dolog. Mi előbb megtudtuk ki lesz az a 9 koreai akik jönnek, és ebből hány fiú és hány lány. A tábor előtt egyik szombaton még közös skype-olást is ejtettek Gergőék. Én sajnos próbán voltam, mint szombatonként általában, így nem tudtam velük beszélgetni. A történetben az a slusszpoén, hogy az egyik lánnyal nagyon sokat beszélgettünk. Ő Suah. Ebben közrejátszhatott az a tény is, hogy a koreaiak közül talán még ő beszél a legjobban angolul. Na a húgom persze kitalálta, hogy neki tetszik az egyik srác. Aztán a másik, de hogy nekem meg tetszik aki előtte neki. Ezt elmondta Suah-nak, aki elmondta a koreaiaknak. Így a skype-olásnál a fiatalabbik fiú érdeklődött is, hogy én hol vagyok, Andi pedig inkább láthatatlanná vált volna, amikor Suah közölte a dolgot a kiszemeltjével. |･ω･｀)

Mindegyikük nagyon várta már a tábort. :3

A szervezési időszak tehát kellemesen telt. Sok nevetéssel, izgalommal, vitatkozással és idegeskedéssel. Azért csak összehoztunk valamit a végére. Bár szó mi szó. Jövőre jobb lesz! Ez volt az első táborunk. Ennek a példáján legalább már tudunk fejlődni. Tudjuk, hogy mi hiányzott, és hogy legközelebb min kellene változtatnunk. De hát hibáiból tanul az ember. Ez rám halmozottan igaz. Nemsokára az is kiderül, hogy miért. Addig is tippelni szabad! ٩(^ᴗ^)۶