Amikor a naptárban Július felváltotta Júniust minden egyre valóságosabbnak kezdett tűnni. Gergő egyre inkább fáradt volt, de mégis ugyanolyan izgalommal várta már a tábor kezdetét, mint mi Andival. Az idő mintha felgyorsult volna, és a napokat ellökve maga elől sebesen közeledett a tábor időpontja felé. Az utolsó hét a nagy esemény előtt talán még mozgalmasabb volt, mint bármelyik másik. Elkezdtünk gondolkodni mit fogunk bepakolni, mi kell még, mit csináljunk... Még kedden este és szerdán egészen reggeltől délutánig a gyülekezetben segítettünk Tanárnőéknek kimbapot készíteni. Egy körülbelül 80 fős koreai csoport számára volt útravalónak amíg elérkeznek Romániába.
Ilyen mennyiségben kimbapot csinálni elég fárasztó dolog, de mi jól elszórakoztunk. Kedden este még Timi és Viki is ott voltak, így a hozzávalók felvágása közben elszórakoztattuk egymást. Szerdán már csak mi ketten voltunk fiatalok Gergővel (Andi a Volt Fesztiválon volt. Nem tudom sajnálni :D). Ibolya szintén mindkét nap segített. Ő a gyülekezünk egyik jószándékú idősebb hölgye. Szerdán majdnem végig csak csomagolnom kellett a kis útravalós zacskókat.... 1 szalvéta, 2 guriga kimbap, 1 alma, 1 banán, 1 víz, 1 üdítő, 1 müzliszelet és 1 zacskó fánk (egy zacskóban 2 db fánk - ezt is mi csomagoltuk előtte - egy töltetlen és egy töltött). Még mindig emlékszem rá. Kicsit monoton feladat volt...
A hétvége elérkeztével már bepakolt bőröndökkel, teljesen felkészülten álltunk az ajtóban. Vagy legalábbis majdnem. Szombaton családi napra mentünk nagybátyánkékhoz, utána pedig Gergőhöz. A tábor csak a következő héten szerdán kezdődött (a segítőknek és koreaiaknak már kedden), de mi már nem jöttünk haza addig, így mindent cipelhettünk fel a családi rendezvényre is. Persze én szombaton reggel pakoltam be a bőröndöm. Miért is csinálnám meg ezt az előző napon... Sokkal izgalmasabb így... (*ΦωΦ*)
A családi nap kellemesen telt. Végre láthattuk a kis másodunkatesónkat is, Zsófikát, akinek a tábor után volt a keresztelője itt, Tatán. Olyan aranyos kislány, hogy az már hihetetlen. És ahogy mosolyog... ☆*･゜ﾟ･* Szinte már túl aranyos tud lenni....
Este már Gergőéknél aludtunk. Pattanásig feszültek az idegek ezekben a napokban. Andi és Gergő nagyon sokat veszekedett. Ki is jelentették, hogy több napot nem bírnak ki egymással... Szombaton érkezett meg Tanárnőék unokaöccse és unokahúga Amerikából. Ők már részt vettek a vasárnapi Istentiszteleten is. Őszintén.. Ahogy Andiék elmondták a fiú egészen rondának festett, de élőben nagyon szimpatikus volt. Vasárnap otthon még kínlódtunk egy sort a szobabeosztással, de sehogy sem tudtuk megoldani, hogy a fiúkkal egy részlegbe kerüljünk, főleg úgy, hogy az eddigi 4 fős szobánkat 6 fősre váltottuk. Mert mi megtehetjük. ψ(｀∇´)ψ
Hétfőn reggel már Dorka is csatlakozott az Ázsiai centerbe tartó kis csapatunkhoz, ahol még beszereztük mindazt, amit még hiányolni véltünk. Ezután kis pihenés következett, majd készülődés, hiszen este megérkezett 9 koreai vendégünk is. Kimentünk eléjük a reptérre, majd elvittük őket a gyülekezetbe, ahol egy kisebb vacsorával vártuk őket. Gyümölcsleves és palacsinta volt a menü. Persze előbb egy kötelező "mutatkozz be koreaiul" kör volt a soron. A vacsora után még volt annyi energiánk, hogy elmenjünk a Citadellára. Andi most volt ott először, amin az egyik lány nagyokat pusmogott, hiszen akkor ugyanúgy ez az első, hogy itt van, mint annak a fiúnak, aki tetszik neki, és ugyebár mindenki tud róla. Én elég sokat beszélgettem tanárnőék unokaöccsével, amik a későbbi bonyodalmakhoz vezettek... Kivételesen visszafogtam magam, és még csak nem is próbáltam mindig követni, vagy hasomlók. Sőt, még ő jött oda hozzám párszor. Most már biztos mindenki sejti, hogy mire utaltam az előző posztomban. （・＿・；)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése