Kiállítás és egyéb mókák

Az idén eldöntöttem, hogy amennyiben lehetséges, minél több Japánnal kapcsolatos előadásra és programra el szeretnék menni. Mivel amúgy is az a legnagyobb álmom, hogy kijussak a felkelő nap országába, úgy gondoltam nem lenne rossz, ha még többet megtudnék az országgal, ottani szokásokkal kapcsolatban. Így az egyetemen megnőtt a tudásvágyam. Már nem elég, amit tanítanak, több kell. Persze a legjobb az lenne, ha Japánban, személyesen tapasztalnám meg a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy egyszer ez is bekövetkezik! :D

Az eseménysorozatot egy kiállítás megnyitójával kezdtem. A Japán Alapítványtól kapott hírlevélben olvastam, hogy hazánkba látogat az " Egy hányatott sorsú vidék, Tóhoku kézműves hagyománya" című vándorkiállítás. Először Budapesten, a Néprajzi Múzeumban volt megtekinthető, majd egészen Március 28-áig Pécsen is látogatható.

A megnyitó Február 11-én került megrendezésre. A beszédek mellett meglepetésként fellépett a Budapesti Japán Iskola Taiko dobcsapata is, és ha ez nem lenne elég, a megnyitó után ingyenesen lehetett megnézni a kiállítást. Mivel már nem lakom Budapesten (ami annyiból kellemetlen, hogy késő este nem feltétlenül tudok hazavonatozni, vagy csak nincs kedvem olyan sokára hazaérni XD), megkértem Gergőt, hagy aludjak náluk aznap este, mivel másnap 8-tól órám van. Persze megengedte, sőt még el is kísért a kiállításmegnyitóra. A beszédeket tolmács segítségével hallgathattuk meg. Be kell vallanom, hogy el is kélt a segítség, mivel nagyon nem értettem, miről van szó. ^^"

A japán gyerekek nagyon ügyesek voltak. Mindig is csodáltam azt a fegyelmet amivel a japánok állnak a dolgokhoz. s ugye a Taiko dobolásnak még emellett megvan a saját koreográfiája is, ami magába foglalja a különböző kiabálásokat is. Nekem nagyon tetszett. (´∀｀)♡

(Nem látszik túl sok minden sajnos...)

Miután a megnyitónak vége lett, az emberek egységes tömeggé formálódva indultak el a kiállítás felé fel a lépcsőkön. Mi is sodródtunk az árral. Olyan végeláthatatlan útnak tűnt az egész. Már azon viccelődtünk, hogy lassan nem is Budapesten vagyunk. XD 

A kiállítás maga 3 kisebb teremben volt megtekinthető. Láttunk különböző kézzel fonott kosárkákat, lakkozott dobozokat, teáskannákat, kimono anyagokat, rizsszállító dobozt, s egy nagy kokesi babát is. Utóbbinak az oldalán két oszlopban valamilyen felirat állt, amit, hogy őszinte legyek, meg sem próbáltam elolvasni. ^^" Viszont amikor már éppen kifelé tartottunk, még odaálltam alaposabban megnézni, amikor egy japán kislány és kisfiú leültek a kokeshi baba mellé. olyan aranyosak voltak, hogy nem bírtam ki, hogy ne szólítsam meg őket. Leguggoltam hozzájuk, és megkérdeztem tőlük, hogy el tudják-e olvasni ami a baba oldalára van írva (természetesen japánul). a kislány csak megrázta a fejét, viszont a kisfiú nagyon aranyosan és magabiztosan megszólalt, hogy: - Nai (Nem)! Demo. Kore wa shougakkou no shou desu. Kore ha na (De ez az általános iskolából a shou. Ez pedig egy na). olyan aranyos volt. Viszont nekem mennem kellett, így fülig érő szájjal felálltam, és elhagytuk a múzeumot.

Az a bizonyos nagy kokeshi baba

        ~~~~~*~*~~~~~*~*~~~~~*~*~~~~~*~*~~~~~*~*~~~~~*~*~~~~~*~*~~~~~*~*~~~~~

Egy héttel a kiállításmegnyitó után ismét Gergőéknél aludtam. Most 2 napot is a nyakukon töltöttem. Nem baj. Családban marad. Ha már úgy is a bátyusunkként tekintünk rá. :D
Amióta Kira elkezdett sminktanfolyamra járni, mindig is szerettem volna egyszer elmenni, hogy én legyek az egyik modellje, de mivel szombatonként jár, és nekem szombatonként társulatos próbám van, így ez sajnos nem jött össze. Viszont Eszter, aki mg a Dracula musicalt koreografálja, szintén sminktanfolyamra kezdett járni, ugyanoda, ahova Kira is, csak neki csütörtökön és pénteken vannak órái. Mivel az egyik héten elmaradt egy órájuk, szerdára betettek egy pótlást, amire elvállaltam a modellkedést. Így szerda este filmes sminket készítettek (én végül gésás sminket kaptam), majd a következő napon egy lágyabb címlapra való sminket kaptam. Eszter szerint jobban illenek hozzám a lágy tónusok. Pedig én már azt hittem végre lesz valami erős sminkem. De nem. (o_ _)o

 A következő héten szerdán a délelőtti órám után még gyorsan hazaugrottam, majd siettem is vissza Budapestre, mivel megbeszéltük Katával és Dalmával, hogy találkozunk, és együtt elfogyasztjuk Dalma kuponnal vett sushiját. Kicsivel Kata előtt értem Dalmáék kocsmájába (Jurta korcsma. Nagyon kis hangulatos hely. ^-^). Olyan jó volt megint találkozni Dalmával. Mivel ebben a félévben alig van órám, és ami van, az is mind japános, így nagyon senkivel sem találkozom, tehát duplán örültem ennek az alkalomnak. Jót beszélgettünk és nevetgéltünk. Mikor Kata is csatlakozott hozzánk, még jobb lett a hangulat. Kata ivott meggyes sört, én pedig malibu kókuszlikőr és almalé keresztezésből született finom nedűt. (*≧ω≦)

Úgy tűnt, a sushink csak 6 körül érkezik, ami eléggé elszomorító tényként hatott ránk, mivel a japán filmklub (ami japán kulturális programsorozatom második állomása) fél 7-kor kezdődött. Írtam is Clauéknak, hogy lehet nem tudunk menni, de hoztam neki szendvicset, nehogy éhen haljon, viszont el kéne jöjjön érte. Végül azonban csak megérkezett a futár már fél 6 körül, így gyorsan nekiestünk az evésnek, és sikerült még pont időben befejeznünk. Nagyon finom vooolt. ~~~

Így Katával és Clauval gyorsan tovább is indultunk, miután elköszöntünk Dalmától. A Balhán Kira és Rika szemfülességének köszönhetően sikerült egy villamosra felszállnunk, így egyesítve kis csapatunkat. A Yume-chiyo, a gésa c. filmet néztük meg az Örökmozgó Filmmúzeumban. A film japánul ment, angol felirattal, de lehetett kérni szinkrontolmácsot. Na erről no komment. Nagyon idegesítő kezdett már lenni, hogy mögöttünk hangosan szól a szinkrontolmács férfihangja a kis készülékből. Persze minden majdhogynem monoton hangon. Hogy is mondjam. kicsit rontott a film élvezhetőségén. Egyébként érdekes volt. Egyszer megnézhető.