Ünnepek egy kicsit másképp

Sziasztok! 

A mostani poszttal egy kicsit visszalépünk az időben, hiszen még mindig kicsit el vagyok maradva a jelen rohanó eseményeitől. Pörgessük is vissza egy kicsit az időt először a karácsonyig. 

Mikor még kisgyerek voltam, mindig nagyon izgatottam vártuk a karácsonyt a húgommal. Már hónapokkal előtte lázasan készülődni kezdtünk egy aprócska kis előadással, amit végül a közeli rokonok meg is tekinthettek vagy szentestén vagy karácsony első napján. Énekeltünk, zenéltünk, verseket mondtunk (sokszor saját verset, amit akkor írtam karácsonyra) és ajándékokat osztottunk. A legjobban mindig azon kezdtem el idegeskedni, amikor anya az egyik zeneszám közben elkezdte kiosztani az ajándékokat, pedig én csak a szám után terveztem azt megtenni.

Ahogyan egyre nagyobbak lettünk, ez a szokás hirtelen eltűnt az életünkből. Már nem éreztük azt, hogy lenne erre energiánk, vagy kedvünk, esetleg bátorságunk. A karácsony lassan mintha halványulni kezdett volna, de mi még mindig együtt voltunk, és azon a napon, amikor összegyűltünk mamámék piciny nappalijában, boldogok voltunk. A nézeteltérések egy napra a feledésbe merültek és egy család voltunk. 

De sajnos ez is megváltozott. Nagypapám lassan két évvel ezelőtt eltávozott közülünk. Mamám azóta sem viseli túl jól az egyedüllétet, és valahogy már a karácsony sem ugyanolyan, mint régen volt. A családban is egyre jobban elkezdtek látszani a nézeteltérések és a rosszindulat is felütötte a fejét. Mégis maradt még fény az ünnepben. Még mindig megbékélünk karácsonykor. Még mindig együtt vagyunk, és együtt ünneplünk.

Levél Anditól
(Rilakkumás fogkefetartót kaptam *-*)

2014-ben Andi sem ünnepelt velünk, hiszen Finnországban van (ő is ír blogot, amit itt meg is találtok). Persze szinte minden nap beszélünk vele skype-on, így tudjuk, hogy mi történik vele, de ez nem pótolja őt. Az ünnepekre tehát nélküle kezdtünk készülődni. 

Hogy őszinte legyek, eddig még sosem volt egy kapcsolatom sem, ami tovább tartott volna 1 hónapnál, sőt, egynél több kapcsolatom sem volt még. Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd az én barátom is velünk karácsonyozik majd, és papáék végre megismerik azt az embert, akit szeretek. Papa már nincs velünk, de Hisával úgy döntöttünk, hogy lejön hozzánk karácsonykor. 

Magamban nevetgélve olvastam a barátaim kiírásait, hogy mennyire stresszes az ünnepi készülődés. Mi teljesen nyugodtak voltunk. Feldíszítettük a házat, sütögettünk és nevetgéltünk. Hisa 23-án este jött Tatára. Aznap este elővettük a mi kis műkarácsonyfánkat, ami egészen gyerekkorom óta a rendelkezésünkre áll, és megkezdődött az ágak eligazgatása. Nos. Főként Hisa dolgozott, mert nekem sikerült olyan szinten lebetegednem az előtte lévő héten, hogy még mindig nem gyógyultam ki, sőt, csak rosszabbodott az állapotom. Végül egy film mellett lyukadtunk ki és a fadíszítés másnapra tolódott. 25-én reggel anyuval, mamával és Hisával elmentünk a templomba. Kicsit féltem, hogy bámulni fogják, de semmi probléma nem volt. Olyan aranyosan csinálta amit mindenki más is. (∩˃o˂∩)♡

Délután először az egyik nagybátyám, felesége és fia jött, majd később együtt átmentünk másik nagybátyámékhoz. Még egy kis whisky is legördült többek torkán, mely főként Hisán volt látható, hiszen ha alkoholt iszik a szemei átváltoznak tűzgolyókká! XD Viccet félre téve tényleg nagyon bevörösödnek. Az biztos, hogy eltitkolni nem tudja ha iszik. (*＾＾*) 

Miután hazaértünk szinte majdnem elaludtunk, de még megbeszéltük anyáékkal, hogy ők még visszamentek. 

Hisa azt mondta nekem, hogy nálunk a karácsony olyan, mint náluk az újév. Összejön a család és együtt ünnepelünk. Japánban a karácsony inkább a pároknak szól. Ahogyan Clau is írta az oldalán: 

"Itt Japánban a karácsony inkább amolyan második Valentin-nap féleség számba megy, a párok együtt elmennek valahova és közösen, romantikusan ünnepelnek. Akinek pedig nincs párja vagy a barátaival ünnepel vagy a TV előtt tömi magába a karácsonyi tortát, mert hogy itt ilyen is van. Tejszínhabos-epres piskóta torta." 

Nos. Mi a tejszínhabos-epres piskóta torta helyett bejglit, zserbót ettünk. Erről egyébként már beszéltünk párszor Hisával az ünnep előtt, hogy kinél milyen szokások vannak az egyes alkalmakkor. 

A többi nap a lustálkodással, filmnézéssel és egy kis sétával telt a Cseke-tó partján, ahol próbálgattam csiszolgatni a fényképészi képességeim, de nem igazán mondhatom, hogy fejlődnék...

Mielőtt még a szilveszterre ugranánk, meg kell említenünk a 30-át. Már az egyetemen is láttam, hogy lesz valami karaoke verseny, amin mint kiderült Valenék is részt vesznek. A 紅白歌合戦 (Piros-Fehér dalcsata) hagyományosan minden évben megrendezésre kerül Japánban. A fiúk és a lányok csapnak össze egymással a színpadon megcsillogtatva ének- és előadói tudásukat. 

Magyarországon már 3. éve rendezik meg ezt a versenyt. Nos, én lemaradtam a jelentkezésről, de mivel felszabadult egy hely a lányoknál, Valennak hála úgy döntöttem én is énekelek majd. 

Mivel a hangom még mindig nem igazán volt az igazi, és a torkom is fájt, nem tudtam elénekelni azt a számot, amit szerettem volna, és végül Joan Jett: I love Rock 'n Roll című klasszikusánál maradtam, amit még így is sikerült valahogy előadnom. Persze nyerni nem nyerhettem vele, de nagyon jól éreztem magam, és mindenkinek nagyon tetszett, így boldog vagyok, hogy végül mégis énekelhettem. Valen és Daigo is nagyon ügyesek voltak. Daigo még különdíjat is kapott! A legjobb férfi énekes idén egy japán duó lett, akik nem mellesleg Hisa jó barátai és másnap a szilvesztert is velünk töltötték. Jövőre Hisa is énekelni fog, és én is összeszedem magam, hogy benne legyek az első háromban! ┐(・。・┐) ♪

Az agymosó szponzorvideó, amit egészen a verseny kezdetéig többször is megnézhetett a korán érkező. :D

https://www.youtube.com/watch?v=0Lqmd6rH-EU

Az egyik néző a telefonjával felvette az egész versenyt és ezt meg is osztotta velünk. Köszönjük szépen!
Mizuho az első fellépő, valamint Matano-sannal az utolsók is (a nyertes duó) a fiúk közül. Én a második vagyok, míg Valenék valahol félidőtájt láthatóak. Ha jól emlékszem.

A szilvesztert a gyülekezet épületében tartottuk. Csak fiatalok. Eredetileg elég sokan lettünk volna, de az emberek sorba mondták le a részvételt, így stresszelhettem azon, hogy kit tudnék még az utolsó pillanatban rávenni arra, hogy jöjjön el. Már Hisát is ráállítottam az ügyre, így végül bővültünk pár emberrel. Persze volt itt kavarás és sértődés, mintha muszáj lenne, de végül csak összejött a dolog. Már délután a gyüliben voltunk Gergővel és Hisával. Főztünk és takarítottunk (Hisa is próbálkozott, de végül csak plusz munkát csinált nekem XD), majd nekiálltunk felfújni a lufikat, amin nagyon jókat nevettünk. Aztán elkezdtek gyűlni az emberek. Volt két lány pluszban a Semmelweisről, ők viszont 11-kor elmentek. Hisán kívül még eljött az a két japán fiú, akik az előző nap megnyerték a karaoke versenyt. Mizuho még zongorázott is nekünk az este folyamán! Sajnos nyáron visszamegy Japánba, mert zongoristaként tanulmányai befejeződnek a Liszten. 

 Nem mondanám, hogy olyan nagy partit csaptunk így nyolcan, hiszen az egész éjszakát játékkal töltöttük, de azt hiszem mindenki jól érezte magát. Én például felfedeztem rejtett jengázós képességeimet, amikről eddig nem tudtam, sőt, azt is, hogy akár 10-15 percen keresztül is meg tudok állni a jobb lábamon és bal kezemen. ｡ﾟ(TヮT)ﾟ｡

Az éjfélről majdnem lekéstünk, mert éppen elkezdtünk volna a Dixittel játszani (asszociációs játék), de még időben sikerült észbe kapnunk, és végül elénekeltük mind a magyar, mind a japán himnuszt. Hisa szeme már egy pohár pezsgőtől vérvörösre váltott, ami a többiek szerint nagyon vicces volt.

Tanárnőék hajnali 1-kor tettek egy rövidebb látogatást, majd étellel megpakolva távoztak is. Gergő mint egy szuperhős elrohant, hogy kimentsen pár lányt a Nippon Groove-ról, de addig is mi ismét elővettük a Dixitet. A szabályok elmagyarázása után elkezdtünk játszani. A japánoknak nagyon tetszett a játék, még azt is mondták, hogy szívesen hazavinnék Japánba (Ott nem lehet kapni ezt a társasjátékot? o.O). Én egész gyorsan megnyertem a játszmát, önmagamat is meglepve, de vicces volt nézni a többieket. 

Végül reggel 6-ig játszottunk. Akkor összepakoltunk, szétosztogattuk a szétosztható maradékot (bontatlan üdítők, sütemény...) és Klaudiával (róla olvashattatok a nyelvvizsgás posztomban), valamint a japánokkal a többiektől elköszönve elindultunk az Operaház felé. Hisával és Klaudiával még egy pár órát Mizuho lakásán töltöttünk, ahol kaptunk finom kávét, vagy esetemben teát, sőt, még egy gyömbéres-lime-os cukrot is, mert gondolta biztos jó lesz, ha fáj a torkom (*-*). Én még szundítottam is kicsit, mert már nagyon álmos voltam, és a japánom sajnos még mindig nem a legjobb, így a társalgásban sem nagyon tudtam részt venni, amihez a téma ismeretének hiánya is hozzájárult. 

Aztán Hisa mentőövként megemlítette Miyavit, mivel én is, és Mizuho is nagyon szeretjük, sőt, Mizuho még a koncertjén is járt itt, Magyarországon! *-* A következő témát a különböző magyarországi városok alkották. Mivel se Klaudia, se én nem Budapestről származunk, volt miről beszélgetnünk. Mizuho kedvet is kapott egy "kis kiránduláshoz" még mielőtt visszamenne Japánba. Szeretne minél több emléket gyűjteni a távozása előtt. 

Körülbelül két óra csevegés után végül távoztunk, és miután még estig Hisánál töltöttem az időt, hazajöttem.

Így teltek az év utolsó napjai. Kicsit lustálkodósan, kicsit idegeskedősen, de mindenképpen boldogan, és talán ez a legfontosabb az egészben.