Menjünk Koreába! - Problémás utazás

Sziasztok!!!!

Nagyon, nagyon, nagyon régen írtam utoljára. Azóta rengeteg dolog történt, és immáron Koreából írom soraimat. Az utazásom végeztével megírom mi is történt korábban, hogyan jutottunk el odáig, ahol most vagyunk. 

Az utazásunk elég rögösen indult. Én körülbelül folyamatosan dolgoztam, lediplomáztam, így készülődni sem maradt nagyon időm. Kisebb összetűzésbe kerültünk Gergővel is, aki végül egy héttel az út előtt úgy döntött külön szeretne utazni. Ezzel csak annyi volt a probléma, hogy eddig semmit nem terveztünk, mert nem igazán engedett és én rá sem értem. Így egy hét alatt kellett összeraknunk az egész utazási tervünket. Mindenkinek írtunk, akit csak ismerünk és kint él, vagy tudna segíteni. Még coachsurfingen is írtunk embereknek, azonban senki sem válaszolt. Vagy ha igen akkor nem ért rá abban az időpontban. Végül két magyar lány segítségével sikerült szállást foglalnunk az első 3 napra egy guesthouse-ba. Kissé elveszetten, szállás és nagyobb tervek nélkül indultunk útnak 22-én, bízva, hogy biztosan lesz majd valahogy! 

Már az utazás előtti napon felutaztunk Budapestre, és míg mi Andival Hisánál maradtunk, anya az egyik barátnőjénél szállt meg. Kedden már felkészülten vártuk az indulást a reptérre, azonban Andi kézipoggyászként használt táskájának a vállpántja felmondta a szolgálatot és teljesen kiszakadt a helyéről. A későbbiekben ez csak rosszabbodott, s végül már a cipzárok is úgy döntöttek, hogy nem tartanak velünk Koreában. Az én táskámmal sem volt felhőtlen az élet, hiszen az én vállpántom is elbúcsúzott tőlünk. Kissé nehézkes volt így az utazás, de csak megoldottuk valahogy.

Az Emirates légitársasággal utaztunk, így először egy 5 órás repülőút várt ránk a dubaji reptérig, ahol sikeresen megkezdtük bemutatkozásunkat a koreaiaknak. Történt ugyanis, hogy reptéri barangolásunk során figyelmesek lettünk azokra a bizonyos csomagszállító kiskocsikra, s végül úgy határoztunk, megkeressük honnan is lehet olyat szerezni. Mikor megláttuk őket, a szánk hatalmas mosolyra húzódott és önfeledt boldogságunkat nem rejtve meg is kaparintottunk egy hordozó járművet. Ekkor két koreai fiú éppen visszatette egyik járgányukat, azonban látva a kis jelenetünket jóízűen nevetni kezdtek rajtunk. Ezután bármikor összefutottunk velük, mindig mosolyogni kezdtek és hevesen integettek felénk. XD

Hajnalban tovább indultunk Szöul felé (a többi várost nem fogom magyarosan leírni, mert nem igazán tetszik.). Röpke 8 órát töltöttünk a levegőben, miközben hol aludni próbáltam, hol az Unbroken című filmet néztem, hol a rosszulléttel küzdöttem, ami valószínűleg az étkezések felborulásának volt köszönhető. Az ebédet már meg sem ettük, mert egyikünk sem érezte a legjobban magát. Az Incheon reptéren nagyon gyorsan megtaláltuk a csomagjainkat, majd gyorsan ki is jutottunk. Minket személyesen senki sem várt, de sok mindenkivel találkoztunk. Végül segítséggel sikerült megvennünk a T-money kártyánkat, amire rögtön pénzt is raktunk, hogy használhassuk a metrót, majd hasznos tanácsok közepette indultunk a szállásunk felé. A metrón rögtön beszélgetésbe kezdett velünk a mellénk ülő bácsi, aki mint kiderült maga is járt Budapesten, kétszer is. ^^ A Hongik University állomáson szálltunk le, ahol a mozgólépcsőn felérve máris egy másik problémába ütköztünk. Nem tudtuk melyik kijáraton kellene távoznunk, majd hogy merre találjuk az általunk kiválasztott Kimchee Sinchon Guesthouse-at. Egy fiú sietett segítségünkre, aki az elmúlt hónapot Amerikában töltötte, és önmagára emlékeztettük a kétségbeesett tekintetünkkel. Mivel ő maga sem tudta, hogy merre van a szállásunk, végül az internet és egy másik hölgy segítsége után olyan aranyos volt, hogy végig elkísért bennünket. Elkértük a kakaotalkját is, hogy amíg Szöulban van, összefuthatnánk. 

Amint visszaindult Suah jelent meg a semmiből (aki nem tudja ki ő, a tavalyi koreai táborban lettünk nagyon jóban vele :)), és őt követte Eunhye is. Segítettek felvinni a bőröndjeinket a szobánkba (6 ágyas lány szobában lakunk), majd miután realizáltam, hogy nem működik a bőröndöm számzára (később teljesen szétvertem kétségbeesésemben, így most csak az egyik cipzár működik, és annak sincs fogantyúja, ami annyit jelent, hogy bezárni már nem fogom tudni...) elindultunk vacsorázni. A guesthouse-unk nincs messze Hongdae-tól, így arra vezetett utunk. Egy nagyon kis hangulatos koreai étterembe mentünk. A cipőt levéve egy fapadlós kis asztalokkal teli részbe értünk, ahol kis párnákra térdelve/ülve fogyasztottuk el a finomságokat, amiket Suah-ék rendeltek. Sajnos nem tudom az ételek neveit, ezt bocsássátok meg nekem, valamint nyugodtan írjatok ha ti tudjátok! :D Annyit tudok, hogy a leves neve Kongnamul soup, és a főételek előtt teszik eléd az asztalra. 

A vacsora után még sétáltunk egy kicsit Hongdae-ban, láttunk utcai zenészeket és táncosokat (ezt úgy képzeljétek el, hogy kisebb részeken adnak elő a fiatalok, amit sok ember vesz körül. 

Amit már az első este észrevettünk:

- Hongdae-ban büdös van (ez egyébként a monszun miatt van, ami kimossa a csatornákat, szabad utat engedve a szagok áramlásának)

- Nem nagyon vannak szemetesek, az emberek az utca egy bizonyos részére dobálják a kukába szánt dolgaikat, ami nem éppen esztétikus látvány (ezek a halmok reggelre eltűnnek a takarítók munkája által)

- A szemetesek hiánya a koszos utcák eredménye. A koreaiak ilyen téren nem figyelnek a tisztaságra. Ha leesik valami, az általában ott marad, a többi szemét legfeljebb az utca szélén végzi.

- Az útra köpködés megengedett és elfogadott.